Életünk könyve 2001- 2006. 7.rész





A  harmadik  osztály kezdete sok szempontból  nagy változásokkal indult.  Egyrészt  jöttek új tanulók, s a maximális  létszámra (12 főre ) növekedett  sajátos nevelési igényű osztályunk. Anna  kollégám már   világra  hozta  gyermekét, s Vele volt otthon, így  egy új  kolléga-egy másik Anna, akit viszont Pankának  hívtunk lett másik  tanítója  az osztálynak.. Viszont  ettől az évtől már nem volt  pedagógiai asszisztensünk.
Az állandóságot jószerivel  csak én képviseltem  osztályomnak. Természetesen ezt az évet is beszélgetőkörrel, s a színválasztóval majd  belőlük kialakított közös  képpel kezdtük. Melyről fénykép is készült, s mivel színes  nyomtatóink is volt az  osztályban, így kinyomtatva  az Életünk könyvébe   került. Láthatóan ekkor  maguk írták a kép  alá, hogy  ki melyik részét készítette. S az első napról írásos, fényképmásolatos  bejegyzés is  készült. Megjelenik rajta az  ÚJ iskola is, de  a nyári élmények  sokasága, Balaton part, tenger part, erdei irándulássk, tábortűz, nádas. Jól mutatja azt a fejlődést is amit az  elmúlt években megtettek, a képalkotás terén. Ez is felkerült  természetesen a falra a  többi  évkezdős kép mellé.
 



Az őszi  , "összeszokást segítő egy kisebb  kirándulás emléke,  Dávid  rajzra az  akkor  56-os villamosnak  nevezett útvonal egy szakaszáról, mely jól ragadja meg  azt a pillanatot, ahol a  villamos   befut a Hárshegy  ölébe  és  szinte eltörpül a mellette  magasodó hegy  mellett.
Nincs  pontos  dátum, de  egy  őszi kirándulás a  Budai  várba, emlékét is  őrzi  az Életünk könyve. Bár  írásos  emlékezés nincs  róla, de  a képek jól mutatják, hogy siklózás  erős   érzelmi nyomokat hagyott bennük, s  az is, hogy Görgey  tábornok  lovasszobra is nagy hatást váltott ki  belőlük.




A következő bejegyzés, már decemberi. Pontosan a 2004. december 26-a Indonéziát érintő  tenger alatti  földrengés  és szökőár  dokumentációja. Nagyon  megrendítette  Őket is,  és ezt  a megrendültséget  meg akarták őrizni az életünk  könyvében is.
 
 
A következő bejegyzés  egy iskolai programra történő felkészülés  lenyomata. Minden osztálynak  az  volt  a feladata, hogy  készítsen valamilyen összefoglalót az egészséges élet  témakörében. Freient-sen  csomagoló papírra  kezdtük   az " ötletrohamot ", azaz  mindenki leírta, hogy számára  mi  fontos ebben a témában. ( Freinet  évtizedekkel  megelőzte azt,  amit ma  brainstorming /ötletrohamnak neveznek, s  a munkahelyek állapotának felmérése, fejlesztésére  alkalmaznak  világszerte. ) Majd  az összegyűjtött  fogalmakat csoportosítva, rendszerezve, összeállt  egy  6 pontos   összefoglaló, amely az osztály  által benyújtott   mű lett végül is. (s bár az későbbi  bejegyzés lesz majd , elárulom, hogy  nyilvános elismerést is  eredményezett számukra.
 






Egy iskola életében  mindig  fontos   pont a  nemzeti  ünnepekről történő megemlékezés.  S  már  a tanítás megkezdése  előtt   vállalásos, vagy kiosztásos alapon megtörténik a konkrét osztály vagy  csoport  megnevezése. 
Az új iskola  új lehetőségeket is  teremtett ebben is Egyrészt mert született egy olyan tér, ahova az iskola  összes  tanulója   befért egyszerre, másrészt a  szuper  technikai felszereltségnek köszönhetően (minden  osztályban  számítógép körszerű  programmal, internettel,  nyomtató, s aki igényt atrtott rá projektorral, nagy kivetítő vászonnal . Nekünk is volt.  Mindezek új  dimenziókba  tették a műsor    színvonalát számomra, s  így   a tanév alakuló értekezletén elválltam az osztályunkkal  létrejövő  március  15-ei ünnepélyt.
 A tanév elején természetesen a gyerekkel is megbeszéltem ezt a feladatot, lehetőséget számukra egy  fantasztikus   szereplésre , és nagyon   lelkesen   fogadták,  majd  a téli szünet után hozzá is álltunk a műsor  összeállításának, szerepek betanításának,  kellékek elkészítésének. Harmadikos  tananyag egyébként is a 48-as  forradalom és  szabadságharc. S nem volt  véletlen ősszel  a Budai Várban tett   sétánk,  és a  Történeti Múzeum  48-as kiállításának megtekintése  sem, felkészítőként, inspirálóként  volt  betervezbe   programunkba. vagyis az egész  őszön, télen át , csendesen a felkészítés, felkészülés  folyt a március 15-i  műsorunkra.
 

 A műsor nem volt  hosszú, talán 15 perces, viszont a hatása  annál nagyobb volt.  A  történelmi korba  való "időutazáshoz" a gyerekek  maguk készítették el a cilindelerek, huszárcsákókat  és  a zsirardi kalapot is.
Tökéletesen megtanulták a teljes  szöveget  mindannyian- így  bárki   be tudott  volna  "ugorni" a másik szerepébe is. Amire szerencsére  nem került sor, mert  teljes  létszámban  ott voltak az ünnepélyen.
Kihasználva a projektor használatának lehetőségét is,  közben  a falra vetített korabeli képekkel   lefoglaltuk a  gyerekek minden   figyelmét, s hatalmas sikert eredményezett számukra szereplésük.
 
 










 

Külön meg kell említenem itt két   férfi kollégámat akik a technikai részletekben rengeteget segítettek,s  nem kevés  érdemük van a műsor sikerében.  (egyébként mindketten  történelem  szakos tanárok is  egyben, s a későbbiekben  Péter az osztályfőnökük is  lesz felső tagozatban, s velük adják elő majd a harmadik . március  15-ei ünnepélyüket. hasonló sikerrel-)

 
 
 
A műsor  olyan meglepetés és siker volt, hogy  a következő héten az iskolagyűlésen egy  rögtönzött igazgatói  oklevelében/ dícséretben is részesült  az osztály

 

Nagyon fellelkesítette  őket  az egész  folyamat, amelyet saját szavaikkal így  fogalamaztak meg az Életünk könyvébe

 
 



Életünk könyve 2001-2006. 6. rész

A 2003-2004-es tanév kezdet  hasonlóan alakult   mint az előző tanév   vége.  Az iskola építkezése  nem  fejeződött be a tervezett határidőre. Viszont legalább nem abban a szűk teremben  folytattuk  munkákat, hanem  egy tágas  nagy térben, a Völgy utcában , a korábban rádió és tv óvodaként   működő  épületben. Itt terünk  volt  bőven, amit nagyon tudtunk értékelni, viszont elszakadtunk az iskolánk többi  részétől. Ugyanis  csak két osztály   költözött ebbe  az épületbe, a többi maradt az előző ideiglenes  helyen. Mindenünk becsomagolva egy raktártérben  várt a megújult iskolánkba  való  költözésre, Az életünk könyve  is.  
2003. november 6-án jött el  a nagy  nap, az ünnepélyes  átadás, birtokbavétel   napja. Ezen a napon kezdődik az életük  könyvének  e tanévnyi fejezete is.

Ugyanúgy mint az előző években, az  aktuális kedvenc  színekkel, s a hozzájuk  főződő gondolatokkal , érzésekkel. Kedves  Anna  kollégám nem  volt  jelent ezen a napon, így  nem szerepel a színe a lapon. Az állandóság teljes  hiányát  tükrözte, hogy ebben az évben  is  új   kolléganőt kaptunk asszisztensként Marikát.
A gyerekek   színválasztásaiból kikerült a fekete, és  a színek kapcsán is  egyre   árnyaltabban fogalmazták meg érzéseiket.  Bizonyára készítettünk közös képet is a választott színekből de erről ide nem került  másolat sajnos. 



Az ünnepélyes  évnyitón egy  korábbi  produkciójukkal   szerepelt az osztály, Móra Ferenc: Zengő  ABC-jét még  kis elsős korukban tanítottam  meg nekik. Nem én, hanem  Anna  kollégám tanította meg Őket írni olvasni, s ezzel a titokban megtanult   verssel és  minden  betűhöz készített A4-es saját rajzzal köszönték meg  neki, hogy eljutottak az olvasás tudásához. Így ezzel  köszöntötték most az új iskolát, mert  tetszett az iskola  vezetésének  ez a kis  magán produkciónk 2 évvel  ezelőtt Erről a szereplésről szól ez a bejegyzés


Az én területem a matematika, környezetismeret, rajz, tesi volt, még ekkor. Mikor  viszont  Anna kollégám a szülési  szabadságára elment, megkaptam - saját  kérésemre- az összes tantárgyat az év végéig  az ének kivételével. Újra  a régi   tanító néni lehettem aki minden tantárgyat taníthat osztályának. Ez nagy öröm volt számomra, és persze  sokkal több munka is, de  örültem neki,. Az életünk könyvének vezetése azonban  kicsit  alább hagyott. A tanórákon  haladni kellett az anyaggal, annál is inkább , mert az év eleji 2 hónap az ideiglenes  helyen, azért   nem volt  teljes  értékű munkavégzés sem, másrészt a novemberi "újbóli munkakezdés" az új  helyek megismerése , új  szokások   kialakításai is  rengeteg időt vett el közös életünkből. Újrakezdeni az  asszisztensükkel az  osztály életének  alakítását is időt, energiát  igénylő feladat volt. Azért születtek érdekes, csak a mi közösségünkre  jellemző beírások  ebben az évben is  Életünk könyvébe.
Mint pl.  ennek a dobássorozatnak a rögzítése, ami nagyon  felvillanyozta  a gyerekeket a matematika órám egyikén. ( abban nem vagyok már biztos, hogy jól számoltuk-e  ki a valószínűségi tényezőt, de talán ez már nem is  érdekes. maga  a gondolat  fontos, hogy találkoztak a véletlen kapcsán a matematika egy számukra  ismeretlen  lehetőségével, hasznosságával.


Volt  egy   már  3 éves  szokás- amit kis elsőben  kezdtünk el  kollégámmal Annával. A karácsonyi szünet  előtt 24 nappal feltettünk az ajtónkra belülről egy  nagy papír adventi fenyőfát, amin  kis csomagok voltak. S minden nap egy  gyerek levett egyet. Így látható vált a hátoldalára   írt név, azaz az  ajándék nem feltétlen a húzóé volt ( bár ilyen is volt a véletlen során), hanem akinek a neve szerepelt a csomag hátlapján. Az alábbi  beírásból  látszik, hogy  fontossá vált számukra ez a szokás eddigre.

Marika  az  új asszisztensünk  hamar  megtalálta a közös hangot a gyerekekkel, s az udvaron töltött időt jól felhasználta a közös játékok kialakítására. Ezen időben volt  nekünk lehetőségünk az egyéni  fejlesztésekre,  korrepetálásokra,  Mi  ekkor a teremben  foglalkoztunk egy-egy   tanulóval.Így ez az idő az Ő saját  ideje  volt a gyerekekkel, ami   a bejegyzésekből láthatóan  nagyon kellemes    és építő jellegű játékokkal telt.





Sajnos  ebből a  tanévből nincs  több bejegyzés az Életünk könyvében. Nem volt már idő/ energiám  a vezetéséhez, de   a következő tanévben folytattuk....Viszont van képemlék az újjászületett iskoláról. Előtérben az óriási  tornaterem, amely a korábbi  25 m2-hez képest tényleg hatalmas  változást  eredményezett számunka, s a tantermek is a duplája  nőttek méretükben. Emellett olyan korszerű felszerelést  kapott az iskola, amelyről sok  általános iskola még álmodozni sem mert.

Életünk könyve 2001-2006. 5.rész

Az iskola bővítésének, korszerűsítésének  első  fázisában  a játszótér  szűnt meg.  (Két hete  Balatonbogláron  ugyanolyan  a játszótéri  elemeket   láttam  egy   fenyőkkel  benőtt  parkban, s rögtön tanítványaim jutottak eszembe róluk. Ugyanaz a kék, piros, sárga  csíkozás a fémrudas mászókákon, mint 15 -20 évvel ezelőtt. Az akkori  játszótéri divat  itt maradt   emlékein, amin valószínűleg  mamár egyetlen  anyuka sem engedné mászni a csemetéjét)
A gyerekeknek azonban akkor  az volt a  JÁTSZÓTÉRI boldogság. S bár a játszótér eltűnt, az építkezés rengeteg  élményt és  egyben  játékot  is  teremtett számukra. Természetesen csak messziről ,kerítés mögül lehetett nézni az eseményeket. Viszont igyekeztek minden élményt  rögzíteni maguknak  rajzban. Akkor épp egyetlen  lány sem  volt az osztályban, így   teljes  volt az egyetértés abban, hogy minden szabad  percet az építkezés megfigyelésére   fordítsanak az udvaron tartózkodás  alatt. Ezekből aztán  szuper rajzok születtek, mikor  az időjárás miatt, bentlétre  kényszerültünk.











Közben  folytak a szokásos   tevékenységek is, pl Mikulás várás, ami megdönthetetlen bizonyítékkal szolgált számukra, a Mikulás kilétéről.

 Rá pár napra,  egy  új, iskolán belüli kezdeményezés  lelkesítette  fel Őket.  (A tantestület kb,fele új volt). Sokféle  iskolából, sokféle  tervvel, elképzeléssel. általános iskolákból jöttünk, tanítói-tanári gyakorlattal, Más szemlélettel mint a  gyógypedagógia  szemlélet. Szemléletünkben  főként az volt  a más, hogy  ragaszkodtunk a tantárgyi követelményekhez. Ahhoz kerestünk új és  új  utakat, hogy   sikeresen teljesítsék azokat, sajátos nevelési igényűnek mondott tanítványaink. Egyszerűn nem fogadtuk el, hogy  nem taníthatjuk meg Őket  a minimumra. S a terv   megvalósult. nemcsak minimum szinten.  A bizonyítványok  kiállításakor nyugodt szívvel  írhattuk be  az osztályzatokat, mert  tudtuk, hogy abban az iskolában is megkapná azt az érdemjegyet mostani tanulónk, ahonnan jöttünk. Ezeknek az útkereséseknek egyik állomása  volt  az  iskolát  átfogó  matematika  verseny   - felsős kollégánk elgondolásával, szervezésében. Történeti idővonalon haladva , az ékírással ismerkedve. ami nagyon  fellelkesítette  a fiúkat, s  boldogan készültek a egyiptomi és római számírásból a versenyre. Olyannyira, hogy ezt mindenképp meg akarták örökíteni  az életünk könyvében is.




Lassan a földmunkák is  végére értek, és kezdődött az iskola  új  tornacsarnokának  alapozása, falainak  felhúzása.
 Ami  új lendület adott, most már  a tervezés  szintjén  rajzaiknak az új  iskolánk építését illetően.




Február  25-ei bejegyzés   alapján  új  tanuló érkezett  osztályunkba.: Gyula.  Gyula  aki   nevelőotthonos volt, s egy olyan világot  láttatott meg velük amit addig  elképzelni sem  tudtak. Nem volt  konfliktus mentes az első időszak, de   Gyula  azért hamarosan  az osztály  egyenértékű tagja  lett.

 Ebben az évben ez az utolsó bejegyzés   az életünk könyvében, ami nem is csodálható  nagyon, mert  pár nap  múlva  feje tetejére  állt az  életünk. Március derekán vagy április  első napjaiban, az egész iskola  elköltözött első ideiglenes helyére , egy  villába  a Marczibányi tér  környékén. Az  eddig sem nagy  termünket  még kisebbre váltották. Csak annyi hely volt benne, hogy  a 8 tanulónk  le tudjon ülni a padja  mögé  kettesével. Előtte még volt   nekünk is  egy asztal féle, és egy  1,20 x1,20-as  tábla a falon.Valamint egy kb 70 cm-es közlekedő sáv a  padsor mellett. Egyetlen , ámde  rácsos  ablaka   volt a bejárattal szemben  Ilyen  pici teremben még egyikünk sem tanított. Valóságos  "heringesdoboz" volt. Csak  nyitott ajtóval lehetett benne   létezni, ami  engem  ugyan egyáltalán nem zavart, mert  korábban Freinet-es osztályaimnál ez természetes  dolog volt, de   a kicsinysége  az  megrázó volt.  Ha csak tehettük  nem  tartottunk benn   órát. 
Mindenkit  felbolygatott érzelmileg, lelkileg ez a váltás, és senkinek nem volt kedve az életünk könyvét   folytatni, reményedtünk, hogy csak 3 hónapot kell kibírni, és  ősszel majd  a szép, tágas  iskolánkban lehetünk. Nem így lett.
Mindeközben 3 hónapos "mélyvízi" gyakorlaton vettünk  részt- iskolailag-, a másság megismerésében,  elviselésében. Ebédelni ugyanis  a mozgáskorlátozottak intézetébe  jártunk, s  így minden nap szembesültük  azzal, hogy milyen kiszolgáltatottak azon embertársaink akiknek  nincs keze vagy lába, vagy egyik sem, s esetenként még értelmileg   is  sérültek. Felkavaró és megrázó  időszak volt mindannyiunk számára. Élethosszra  szóló ismeretek elsajátításával.