Számok varázsa II.rész 2-es számkör

A kettes számkör az első komplex feladat együttes a II. részben.Kezdve azzal, hogy az 1-t illetve  2-öt  több féle képen mutathatjuk. Ha nem is ahány ház annyi szokás, de 3 variációja  mindenképp van. Plusz az, hogy a bal vagy jobb kéz ujjait  használjuk önkéntelenül.

.

Erre  érdemes  figyelni! Most ugyan még nem  okoz semmi problémát, de  a későbbiekben , mikor már műveleteket végzünk az a ujjak nyitásával, csukásával okozhat némi  problémát
 
Fontos gyakorlat volt ebben a második szakaszban csukott szemmel mutatni a hallott  mennyiséget. Így  "belső képpé" tud válni az a dott mennyiség. S akkor  tudnak majd  műveleteket   végezni fejben  későbbiekben. Gyakran ez volt  a bevezető gyakorlatom , mielőtt a számok diktálására sor került  volna.
 
Az ujjak használatának bátorítása, elfogadása ebben a szakaszban / folyamatban nagyon fontos !  Ez a mindig  "kéznél"  lévő eszköz  a számfogalom és műveletek  kialakításában.
 
Az előző részben a számjegyek alakjával megismerkedtek ugyan a  gyerekek, gyakorolgatták is írásukat, most azonban már elvárásainkban  meg kell hogy jelenjen azok leírásának szabályos, begyakorlott  módja is. 
 
Ekkor én még nem használtam a szokásos un. "kockás" füzetet, hanem annál nagyobb méretben, szürkével előírt  feladatokkal segítettem, hogy a számjegy grafikai  alakja minél  szebb, esztétikusabb legyen.   
 
Azzal már nincs  gond  ebben a szakaszban, hogy mit  értenek az egy és a kettő fogalmán - az előző rész sok számlálása  során  bevésődött-
Ezért  itt az ideje, hogy új  ismerettel bővüljön matematikai  eszköztáruk, S ez a két alapvető műveleti jel fogalma. (+, - ), valamint a "=" jelünk pedig az eredménye   a munkánknak.
 
Én  ezt  mindig a úgy magyaráztam meg a gyerekeknek, hogy az "+"-jelet akkor használjuk, ha egy  szám  után a MEG szót kimondjuk, azaz a  meg " +" jellel azonos.
S ha egy  számhoz hozzámondjuk hogy  BÓL / BŐL-t , akkor azt "-" jellel írjuk le a  szám után.
 Ezek persze  nagyon leegyszerűsített    megfogalmazások , de egy elsős gyereknek is  meg kell tudni  magyaráznunk, hogy azok a jelek  amiket  ezentúl használnia  kell, milyen tartalommal  bírnak a szavak világában. Segítséget  is kell nyújtanunk ahhoz, hogy  maga is tudja   jól és helyesen használni. S a segítség ott van a szavakban , csak oda kell figyelni rá.  (Későbbi években, mikor  kifejezetten  tanulási problémákkal  küszködő gyerekeket tanítottam még inkább megerősödött bennem  ez a gondolatom, mert  a változás  munkájukban mindig akkor következett be  amikor már tudtak arra  figyelni, hogy mi hangzott el, vagy mit mondtak ki ők maguk.

Nem győzöm  eleget  hangsúlyozni, hogy  a matematika igen szoros  kapcsolatban  van a beszélt és írott nyelvvel! A szavakban minden  megjelenik amire egy matematika  feladat jó megoldásához szükség  van. Ezért is  volt  fontos az a sok  keresgélés  a képek között , s azokról való beszélgetés az előző részben. Itt most  "csak" azoknak a megállapításoknak a jelekkel, számokkal   történő rögzítésével, komplett műveleteket  tudnak létrehozni.
Új szintre  lépnek a matematika  terén azzal, hogy amit megfigyeltek, kimondtak azt  "leírják" a matematika jel és  eszköz rendszerével. Ebben az értelemben a matematika is egy írás forma, aminek a szabályai kicsit eltérnek a betűktől de  ugyanúgy a szavak jelekké  formálása.

A munkáltató oldal másik része pont ennek  a gyakorlására szolgál. Hiszen mit látunk a felső  jobb oldali képen? Egy meg egy szelet gyümölcsöt, ami  így  együtt  két  szelet gyümölcs. S ez a mondat a matematika  jel rendszerét  alkalmazva  egyszerűen így írható le:  
1+1=2
(egy meg egy  egyenlő kettővel )
S  milyen praktikus,  3 számmal és két jellel már  rögzítettük is a fenti  mondatot.
Én ezt a két  formulát  a  táblára  leírtam  a gyerekeknek  is ebben az időben, hogy lássák mennyivel  gyorsabb, egyszerűbb a   "matematika nyelven  történő  megfogalmazás,. Másrészt, hogy ellenőrizhessék , hogy mindaz ami  a művelettel leírásra került  hogyan hangzik el szavakkal.

Már itt  vettem a kivonás  jel rendszerét is. Természetesen ezt is képeken keresztül.

Az könnyen felismerhető volt számukra is, hogy a levélen 2 víz csepp van. Egy nagyobb és  egy kisebb.
ami így írható le:
2-1=1
kettőből egy (nagyobb) , egyenlő eggyel (ami kisebb)

Láthatóan ebben  az esetben még sokkal hosszabb  "szöveget "fogalmazhatunk meg   számokkal, jelekkel

Feladatuk a  továbbiakban , saját gyűjtésű képeiknek  és az általam készített montázs oldalon látható képeknek  a számjegyekkel és műveletekkel  történő  leírása.
Nem  baj ha  számok , jelek még nem lesznek tökéletesek. Egyrészt lehet  gyakoroltatni  is  az  számjegyek írását, másrészt a használat alkalmazásával egyre szebbek lesznek. Ebben a szakaszban a  lényeg : a képek  értelmezése  matematikai  nyelven. Az összeadás  és a kívonás fogalmának  megértése, begyakorlása. Amihez  hozzá tartozik  a számjegyek és műveleti jelek leírni tudása is természetesen.