Tanulók által készített MUNKAKÁRTYÁK

Tanulók által készített  MUNKAKÁRTYÁK. 
A  gyerekek,  egy idő- után maguk is elkezdtek  munkakártyákat készíteni társaiknak. Nem csupán a feladatokat találták ki hozzá, hanem, kiegészítették valamilyen képi  elemmel is. Festettek  vágtak, ragasztottak . S társaik ezeket  ugyanolyan komolyan vették, mint az általam készítetteket.   Máskor közösen készítettünk  munkakártyát, az Ő ötleteik  alapján.

https://www.facebook.com/freinetnk?fref=ts



Probléma megoldás, gondolkodás fejlesztés MUNKAKÁRTYÁVAL

Ezeket  a munkakártyákat Gondolkodás és kreativitás  fejlesztő MUNKAKÁRTYÁKNAK  is   készítettem, használtam. Különösen  jól párosítható ezekhez, festészeti alkotás és a matematika összekapcsolása. Bár matematikai - geometria  anyagrész amit vagy gyakorolni, vagy amin gondolkodni szükséges, a megoldáshoz, művészeti  alkotások vezették el tanulóimat. 

A rajzolás,festés, montázs , kollázs  készítés, tehát  a képalkotás  egyébként is  nagyon fontos  területe  a Freinet pedagógiának Ma már  természetesen a számítógépes   képalkotásokat is beleértve.





Önálló gyakorlásra : MUNKAKÁRTYA

Önálló gyakorlásra,
vagy 2-3 fős csoportban való munkálkodásra készített munkakártyák. Az alábbi munkakártyák életkor, tantárgy, tanítandó anyag tekinteté...ben igencsak változatosak. Az első képen látható "játék" első osztály második félévében az olvasás technikai gyakorlására szolgál, első sorban. 50 szóból szólánc alkotás valójában. Ahhoz, hogy valamilyen hosszússágban elkészüljön sokkal többet kell olvasnia mint egyszer 50 szó , mert keresgélni kell a megfelelőt.Párban is jó " játék" valójában komoly kognitív tevékenység, amellett, hogy olvasástechnikai fejlesztés is. Kivitele igazán egyszerű, bármikor cserélhető új szókészletre-
A szófajok megtanítása megintcsak olyan terület amihez sok gyakorlásra van szükség. Könnyebb ha közük is van a gyakorlatáshoz gondolati, ismeret vagy érzelmi szinten.
Hasonló a helyzet a matemetikai témakörökkel is. Az utolsó munkakártyát pl első osztály második félében önálló feledatmegoldásra készítettem. Ezt azért fontos kihangsúlyoznom, mert a feladat elvégzése magába foglalta a munkakártyán lévő szöveg önálló elolvasást és értelmezését is.- amit pesze a kép is segít- Így első végére természetessé vált számukra, hogy a feladatokhoz, az utasítások, vagy magyarázó részek is hozzátartoznak. Ami a szövegértés alapja. Szövegértésre nem csupán az irodalom tantárgy keretében van szükség. Minden tartágy esetében! Matematika és más természettudományi tantárgynál kiváltképp. Ezt megismerni, gyakorolni már a betűk elsajátítása után feltétlen szükséges. úgy, hogy a feladat részévé tenni. Ekkor még könnyű elfogadtatni velük - friss tudásukkal még öröm is, hogy képesek megtenni - mint évek múlva "harcolni velük" azért, hogy olvassák el pontosan a szöveges feladatot mondjuk matematika órán






Tananyag vázlatok-MUNKAKÁRTYÁN

tanítványaimnak




















 1990. 4. évfolyam környezetismeret...
Az alma és szilva tanításakor találtam ki emeletes munkakártyáimat, hogy segítsem tanítványaimnak a lényeges fogalmak elsajátítását. Itt már oly... sok új fogalmat kell pontosan megtanulniuk, hogy, az egyetlen munkakártyára nem fért volna ki.
Másrészt rá akartam Őket vezetni arra is, hogy a vázlatírás és azok rajzzal történő kiegészítése, milyen könnyebbség a tanulás során.
Ezért a legfontosabb információkat , és egyben megtanulandó kifejezéséket, fogalmakat egymástól takarva - lapozható formában - írtam le. Ezeket a munkakártyákat kifejezettem fogalomelsajátítások megkönnyítésére készítettem. Természetesen elővehető, használható volt a későbbiek is.
Nagyon szerettek zöldség és gyümölcsbábokat készíteni papírból és hurkapácából, S ilyenkor is előkerültek ezek a munkakártyák, mint a "metszet" meghatározói. Ha valaki valamelyik fogalmat elfelejtette, vagy bizonytalankodott, ott volt kézügyben a segítség.
is. Egyszerűbb volt ezt a saját "lexikon" használni, a tk -ben történő keresgélés helyett